A szerelmeseket ábrázoló műalkotások száma szinte végtelen, közülük egy világhírű festmény mégis kiemelkedik. Úgy vonult be a történelembe, mint a férfi és a nő egységének aranyba foglalt szimbóluma, Ausztria és a szecesszió jelképe. Klimt a világ leghíresebb csókját festette meg, ám érzéki művészete a korabeli embereket alaposan megbotránkoztatta.
Gustav Klimt, a művészettörténet egyik legnagyobb erotikus művésze vonzotta a nőket, de 14 gyermeke közül egyik sem a legjelentősebb múzsájátától születetett. Vajon milyen rejtélyes viszony fűzte Emilie Flögéhez?
"Aki rólam mint művészről akar tudni valamit (hiszen legfeljebb csak ez lehet érdekes), tanulmányozza figyelmesen a képeimet, és azokból próbálja megfejteni, hogy ki vagyok, és mit szeretnék csinálni."
Nem könnyű feladat eleget tenni az osztrák festőfejedelem, Gustav Klimt kérésének, és felfedezni a festményei mögött őt magát. A zárkózott művész féltőn óvta magánéletét. Éppen ezért érdekes, hogy az egyik leghíresebb alkotásán, a szerelem ikonjaként ünnepelt A csókon önmagát jeleníti meg, miközben női modellje a divattervező Emilie Flöge.
És hogy valóban párt alkottak-e? Szoros barátságukat és munkakapcsolatukat senki nem vitatta, de a köztük lévő szerelmi viszony lehetőségét sokan. Klimt az anyjával élt, felesége nem volt, tizennégy gyermeke közül egyik sem Emiliétől született. Ám a történet ennél jóval bonyolultabb. Miért szólította a festő halálos ágyán éppen őt?
Emilie Flöge csak barát és munkatárs, vagy valami több volt Klimt életében?
Barát és munkatárs
Klimt 1891-ben festette meg először az akkor tizenhét éves Emiliét. A portrén a lány finom vonású, komoly, merengő. Gustav tizenkét évvel idősebb nála. Egyikük sem származott jómódú családból: a fiú édesapja aranyművesként és rézmetszőként kereste a kenyerét, míg a lány apja, a fafaragó Hermann Flöge pipákat készített. A fiatalok mindketten jó viszont ápoltak testvéreikkel, Klimték heten, Emiliék négyen voltak gyerekek. Kettőjük kapcsolata részben ennek köszönhető. Gustav öccse és munkatársa, a szintén művész Ernst, Emilie nővérét, Helenét vette feleségül.
Senki nem számított arra a kettős tragédiára, amit az esküvőt követő év, 1892 tartogatott.
Váratlanul elhunyt Gustav édesapja és kedvenc öccse, Ernst is. Gustav lett a Klimt család feje, és egyben az öccse után marad árva, az anyja után Helenének nevezett kislány gyámja. A férfinak, miközben saját művészi útján haladt, törődnie kellett anyjával, lánytestvérivel és özvegyen maradt sógornője családjával is. Nem érezte tehernek.
1900 és 1916 között a nyarakat rendszerint a Flöge család Salzburghoz közeli Attersee-nél álló házában töltötte. Az itt készült fényképek tanúsítják, hogy Emilliével már ekkor remekül kijöttek, gyakran csónakáztak, táncoltak, a kertben pózoltak és bolondoztak.
Emilie és a festő sok nyarat töltött együtt Attersee-ben
Összekötötte őket a közös érdeklődési kör: a szép, a művészet és az extravagáns dolgok iránti érdeklődés. Emilie varrónőként kezdte a pályáját, majd nővéreivel, Paulinéval és Helenével egy
exkluzív, úgynevezett haute couture divatszalont nyitott Flöge Nővérek néven.
Gazdag és modern nők vásároltak a bécsi Mariahilferstrassen alapított üzletükben. Ruhadarabjaik "reformruháknak" számítottak: kimaradt belőlük a fűző, a természetes fazont részesítették előnyben a szűk és kényelmetlennel szemben. Emiliét inspirálták a japán textilek, London és Párizs divatja, Coco Chanel, na és festő barátja.
Volt, hogy Gustav tervei alapján készültek a leomló, köpenyszerű ruhák, máskor az anyagok díszítésében tűntek fel a mintái. De a munkakapcsolat kölcsönös volt, a férfi rendszeresen Emilie ruháiba öltöztette modelljeit, és sokat lendített az üzleten az is, hogy a nővérekhez irányította felső osztálybeli megrendelőit és hölgyismerőseit.
Az Emilie által tervezett haute couture stílusú ruhák jócskán megelőzték a kor divatját
A nők festője
Gustav Klimtet még kortársai is visszafogott emberként jellemezték. Sötét hajú, határozott, férfias jelenség volt, aki művészetében harciasan képviselte elveit. Így vált a Bécsben szecesszió névvel illetett új stílus egyik vezéralakjává.
Érdemei elvitathatalanok, nem félt elszakadni a hagyományoktól: műveit indákkal, virágokkal, aprólékos motívumokkal és szimbólumokkal díszítette. Már korai festményein középpontba 
állította az emberi testet és az erotikát.
Bár az erotikus motívumokat festészetében finoman, burkoltan kezelte, az érzékiség leplezetlen ábrázolása alkotásain egyértelműen jelzik, hogy ő a művészettörténet egyik legnagyobb erotikus művésze.
Nem meglepő, hogy kedvenc témája volt a nő.
Sokféle pózban örökített meg különböző korú asszonyokat és lányokat. Az erotika és a vágy megjelenítését nem kizárólag fiatal nők aktábrázolására korlátozta, hanem a nőiesség minden formáját megörökítette; a várandósságot éppúgy, mint a korosodó asszonyokat és a testi szépség elvesztését.
Egy a halálakor a műtermében talált befejezetlen vászon tanúsítja, hogy az alakokat először meztelenül, aktnak rajzolta meg, és csak utána öltöztette fel őket.
Klimt műtermét mindenki úgy képzeli el, hogy legalább három-négy meztelen nő szaladgál benne, ahogy Raúl Ruíz Klimt című filmjében, amelyben John Malkovich alakította a festő figuráját
Gyönyörű modelljeivel gyakran volt viszonya. Különféle nők összesen tizennégy gyermekről állították, hogy Klimt az apa, bár ő csak hármat ismert el.
Közülük két kisfiú Marie Zimmermanntól született: őket anyagilag támogatta, de esze ágában sem volt összeköltözni a nővel. A harmadik gyerek anyja pedig Maria Ucicky volt.
Klimt a szerelembe volt szerelmes. Éveken át festett ölelésben összeforrt párokat, képei sokszor annyira erotikusan hatottak, hogy alaposan megbotránkoztatták a korabeli bécsi polgárokat.
A csók úgynevezett aranykorszakának a csúcsa. 1908-ra készült el, és már ekkor, első kiállításakor óriási sikert aratott, rögtön megvásárolta az osztrák állam. Ma is a bécsi Felső-Belvedere képtárban csodálhatják a látogatók. A kép grandiózus méretével és ragyogó színeivel nem okoz csalódást, élőben még lenyűgözőbb, mint kisebb-nagyobb másolatain.
Klimt a szerelemebe volt szerelmes
Együtt a múzsával
A kép címe csalóka, a partnerek ugyanis nem csókot váltanak: a festményen a nő lehunyja a szemét, és átadja magát az ölelésnek, míg a férfi gyengéd mozdulattal magához vonja. A két test egy alakká olvad össze. A nő egy szakadék szélén térdel, ám kettősüket mintha erősugarak rögzítenék a földhöz. Egyek, mégis ellentétek. A művész megmutatja és elrejti őket.
Az egész jelenet álomszerű, a hangulat mágikus. A háttér és a ruha arany, a talaj csupa virág. A gazdagon díszített, szőnyegszerű gyep azokra a tájképekre emlékeztet, melyeket az Emiliével töltött, tóparti nyarakon festett Klimt.
Járta a vidéket, és a zsebéből előhúzott kis elefántcsont képkereten átnézve próbálgatta a kompozíciót, vagy színházi távcsővel vizsgálta a messzi tájat. A részletekre fókuszált, majd stilizálva festette meg a természetet.
Nagy hatással volt rá, amikor Olaszországban látta a bizánci stílusú ravennai mozaikokat. Ez inspirálta a mozaikmintát és az arany használatát, a két fejet szentképszerűen kiemelő glóriát. Aranyműves édesapja mellett, majd tizennégy éves korától a bécsi iparművészeti iskolában tanulta ki az alapvető művészeti eljárásokat és ismerte meg a nemes anyagokat.
Habár a kép és a címe egyszerű, ebben az egyetlen csókban zavarba ejtően sok ellentét feszül. Test és lélek egyesülése. Dekoratív minták és fényképszerű arcok. Szenvedély és érzelem. Harmónia és disszonancia. Álom és valóság. Szögletes és kerek. Férfi és nő. Gustav és Emilie.
A festő nem jelentette ki, hogy ők azok, de elnézve a fotókat, eloszlanak a kétségek. Ha megnézzük Emilie kékbe öltöztetett portréját - amin a szája egészen finoman szétnyílik, a tekintete átható -, több, mint valószínű, hogy ugyanaz a nő, mint aki A csókon látható.
A hasonlóság itt éppoly szembetűnő, mint A csók című festmény nőalakjánál
Sosem mondták ki - nyilvánosan nem -, hogy szerelmesek, mégis természetesnek vették, hogy sok időt töltenek együtt. Hosszú évekig leveleztek, közösen dolgoztak. Inspirálták és kiegészítették egymást, miközben megőrizték függetlenségüket. Amikor a festő 1918-ban szélütést kapott, a halálos ágyán csak ennyit kért:
"Hozzátok ide Emiliét!"
Birtokának egyik felét a lányra, másik felét a saját családjára hagyta.
Emilie nem ment soha férjhez. 1952-ben halt meg. Amikor a második világháború vége felé tűz ütött ki az otthonában, nemcsak a drága ruhák, hanem Klimt értékes hagyatékának egy része is odaveszett. Valószínűleg sosem fog kiderülni, pontosan milyen kapcsolat fűzte össze őket. Annyi biztos, hogy nagyon szerették egymást.
