Kevés olyan szerelmi történetet ismerünk, mely évtizedek múltán is oly mértékben izgatja a közvélemény fantáziáját, mint Domján Edit és Szécsi Pál viharos, tragikus, legendás kapcsolata. Vajon mi kell ahhoz, hogy egy legenda örökéletű legyen? A benne szereplő emberek szépsége, tehetsége? A fiatalon kihunyó tragikus sorsok? A lángoló szenvedélyeket felváltó borzongató magány? A híres színésznő és népszerű énekes alig tíz hónapig tartó szerelmében minden együtt van ahhoz, hogy történetük több mint negyven év után is megrendítő legyen.
"Két összeillő ember": Domján Edit és Szécsi Pál
A Magyar Rádió Pagodájában, 1972 januárjában találkoztak először személyesen. A szerelem váratlanul csapott le rájuk. Akik tanúi voltak e kapcsolat korai időszakának, hihetetlen szenvedélyről beszélnek.
Payer "Öcsi" András, Szécsi egyik legközelebbi barátja egy, a debreceni Arany Bikában történt közös fellépésük után arról mesélt egy interjúban, hogy
"a műsor végeztével Pali több mint egyheti gázsiját trécselte el Edittel interurbán". Az eset pedig többször is megismétlődött.
Miről beszélhettek a szerelmesek hosszú órákon át?
"Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem, dalolom, s tán lassan elhiszem"
Forró vonalak
Vajon elmesélte-e az akkor már országos hírű énekes, mindenki "Palikája" hányatott gyerekkorát? Az anyját, aki nővérével magára hagyta 1956-ban, amikor Amerikába disszidált?
És akinek szeretetéért felnőttként is úgy kuncsorgott, mint egy kiéhezett kisgyerek?
És beszélt-e az 1945-ben katonaszökevényként agyonlőtt tudós, lexikonszerkesztő apáról, akinek a műveltsége legendás volt? A nevelőszülőknél töltött hányattatott évekről? Az intézeti magányos éjszakákról? A segédmunkásként, majd nyomdai előkészítőként végzett melókról?
A nőkről, akikbe mindig "halálosan" beleszeretett, és a csalódásokról, amiket öngyilkossági kísérletek követtek? És az átkozott alkoholról, amitől úgy érezte, ő is akkor lesz nagyfiú, ha úgy iszik, mint a többiek?
"Nevetek, de közben könnyezem"
És vajon Edit mesélt-e arról az igen egyszerű környezetről, amelyben felnőtt? A szakérettségiről, majd a négyszobás szegedi lakás legkisebb szobájában töltött évekről, és a mondatról, amit még Szegeden mondott el a férjének, Kaló Flóriánnak:
"Negyvennél tovább egy percig sem szabad élni. Negyven év." Sokan hallották tőle ezt a kijelentést, azzal a kiegészítéssel: "Én meghalok negyvenéves koromban. Öngyilkos leszek."
És vajon hallotta-e kedvese a vonal végén azt a furcsa, önfeledt, "domjános" kacagást, aminek a végén mégis ott lappanghatott valami mély, zsigeri szomorúság és kétségbeesés. Elmondta-e Edit az énekesnek azt is, amit Tolnay Kláritól tudunk, aki egyszer odakiáltott Editnek a körúton, amikor meglátta, hogy megdicsérje a szépségét:
"Ő megállt, pajkosan rám nézett, a kabátját széttárta: - És olyan magányos vagyok, mint a kisujjam! - csicseregte."
"Dalolom, hogy nincs fájadalom, dalolom, de máshogy gondolom"
Két összeillő ember?
Akik szerelmük kezdetén látták a párt, mind azt mondták róluk az énekes fantasztikus sikerű slágerét idézve: lám, "két összeillő ember." Nem voltak azok. Nem tudták erősíteni, építeni egymást. Pedig a nővér, Szécsi Kati elmondásaiból tudjuk, hogy a férfi éjjel-nappal olvasott,
mindenben meg akart felelni Editnek,
aki főiskolát végzett, és bár öszönös művésznek tartották szakmai körökben, nagyon is művelt volt.
A színésznő gyakran elkísérte az énekest a rosszízű szóval hakniknak nevezett fellépéseire, aztán együtt értékelték ki a produkciókat. Edit a legapróbb részleteket is kielemezte, a színészi mesterség legkisebb fortélyaira, de még szövegmondásra is tanította Palit,
nagyon ügyelve arra, hogy önérzetében nehogy megsértse.
"Jöttél akkor és én jöttem, látod így volt írva sorsunk, most élünk végre, nem csak álmodunk!"
Az énekes azt mesélte: fizikai fájdalmat érzett, ha nem lehettek együtt, vidéki turnéjáról éjjel Pestre rohant vissza, hogy ágyba vihesse a reggelit Editnek Fürst Sándor utcai garzonjába, aztán száguldott vissza az esti fellépésekre. A piciny lakásban mozdulni sem lehetett az óránként küldött virágcsokroktól:
a Tündérkirálynő kedvence a sárga rózsa volt.
Szécsi Kati vad és vidám hógolyózásokról is mesélt, balatoni kiruccanásokról és jövendő tervekről: látta azt a Szabadság-hegyi telket, ahová a szerelmespár a közös otthont képzelte. Sőt, Domján Edit életében először említette:
Szécsi Pál az első férfi, akinek szívesen szülne gyermeket.
Mi volt hát a gond, miért nem végződhetett a kapcsolat derűs happy enddel? Miért csak hónapokig tartott a szerelem? Hogyan lett a lángolásból kiábrándulásba átcsapó "héja-nász"?
"Mióta láttam a szemed tiszta fényét, azóta nem tudok élni nélküled"
Nem hitte el, hogy boldog lehet
Az egész ország "Palikának" nevezte, egyedül Domján Edit döntött úgy, hogy nem becenevén szólítja kedvesét, és kérte, hogy az énekes se nevezze őt Editkének. Pedig illett Szécsire a Palika szó: huszonnyolc éves sem volt a sorsdöntő találkozáskor. És mintha egy nagy, elkényeztetett gyerek lett volna felnőttként is, akinek váratlanul hullott ölébe az országos hírnév!
Előbb ruhákat bemutató modellként, majd táncdalénekesként ismerték meg az emberek: 1967-ben érte el első igazi sikerét egy Eszperantó Fesztiválon. De akkor már hol leszek én? - énekelte Payer András szerzeményét, amit aztán a Csak egy tánc volt című sláger követett az első Táncdalfesztiválon. Az esemény akkor szinte nemzeti ügy volt: többmillióan szurkoltak a jóképű fiatal énekesnek.
Csupán barátai tudták: a lezser megjelenés kielégíthetetlen szeretetéhséget és állandó bizonytalanságot takar, amit az énekes itallal és gyógyszerekkel próbált ellensúlyozni.
"Csak egy tánc, mit tőled kértem én, de már több kell, maradj az enyém!"
Azt hinnénk, sármos, fiatal művészként nem jelentett gondot partnert találnia, de más megszerezni valakit, és más megtartani. Már-már közhely:
Pali szinte betegesen kötődött a nőkhöz, és az összes kapcsolata tragikusan végződött.
Barátai szerint szinte mindig rosszul választott: közeli ismerősök feleségei, nők, akik a segítségével akartak karriert csinálni, vagy egyszerűen csak imádták a pénzét és a népszerűségét.
"Ez régen több, sokkal több, mint szerelem"
Az író Pozsgai Zsoltnak igaza van: "Szécsinek eleve reménytelen kapcsolatai voltak. És ha meg-meglátta is valakiben a lehetséges harmóniát, egyszerűen nem hitte el, hogy neki sikerülhet. Hiszen belső békéjétől egyszer már megfosztották, ráadásul a legfontosabb nőt vette el tőle: az édesanyja.
Amikor közel került a boldogsághoz, megijedt.
Nem hitte el, hogy ez jár neki, és rettegett, hogy elveszíti. Inkább maga dúlta fel a harmóniát, csak hogy még véletlenül se kelljen elveszítenie." Így történt ez a színésznővel való kapcsolatában is. Újra inni kezdett, és hinni a körülötte duruzsoló "jóakaróknak": Edit nem illik hozzád, tizenkét évvel idősebb, egy "öregasszony".
A szakítás elkerülhetetlen volt.
"Ne félj az elválástól. A távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. A nagyokat fellobbantja"
Szenvedélyesen szeretett
Sokan állítják: Domján Edit végzetéhez hozzájárult, hogy nem látta, ugyan hová mehetne még onnan tovább, ahol akkor tartott az életében, a pályáján. A Koldusopera, A bolond lány, Az üvegcipő feledhetetlen hősnője kereste a fajsúlyosabb drámai szerepeket, és minden kritika dacára sikerült is neki, ami csak keveseknek: a sikerek csúcsán váltani.
De magánéletében ez már nem adatott meg neki.
A Kaló Flóriánnal kötött kiűlt házasságából kilépve egymás után érték a csalódások, és ezek egyre kétségbeesettebbé, kiszolgáltatottabbá tették. Megint csak Tolnay Klári fogalmazta meg a legtalálóbban Edit tragédiáját:
"Olyan hatalmas volt benne a szeretetigény, olyan feltétlen, intenzív érzést nyújtott és várt el, hogy az egy idő után elviselhetetlen béklyó lett a másik számára, és abból mindenki - így vagy úgy - menekülni igyekezett."
"Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én, valahol még vár egy kis remény!"
Magánéletében is elsősorban az ösztöneire hallgatott, amelyek a színpadon királynővé tették, az életben viszont kiszolgáltatták szerelmeinek. Minden csalódás után a következő kapcsolattól remélt kárpótlást valamennyi korábbi kudarcért, és ez nagy terhet rótt a másikra.
"Rettenetesen szerelmes tudott lenni" - mondta róla másik bizalmas barátja, Mensáros László, akinek Edit Szécsivel való szerelméről is vallott. A színésznő ismerte saját gyengéjét, 
és félt attól, hogy túlságosan is rabja lesz e kapcsolatnak, mint ahogy előtte annyiszor megtörtént már.
A pár októberben szakított: Szécsi Katinak írt utolsó levelében Edit azt kérte, hogy vigyázzon az öccsére.
Sőt, úgy tudni, hogy halála előtt is ellenőriztetni akarta, hogy "Palika" jól van-e. Zokogva lépett színpadra utolsó fellépésén, a Candida előadásán, mert úgy hallotta, hogy az énekes ismét öngyilkosságot kísérelt meg.
Később, az öltözőben azt mondta, hogy mit képzel ez a Szécsi, hogy így egyedül elmegy. "Azt hiszi, hogy én ezt nem tudnám megtenni ugyanígy?" És két leragasztott csuklóját mutatta Mensárosnak, aki akkor nem értette meg, hogy Edit már végső távozását próbálgatja. Negyvenedik születésnapján, 1972. december 25-én aztán sikerült neki. Olyan brutális módon, hogy az ajtót kollégáival rátörő Bálint András azóta sem tud beszélni róla.
"Ő volt nekem nappal is az égen a csillag, a földön a jóság, ő volt a szerelem, a földi valóság, az igaz boldogság!"
Utóirat, avagy a történet vége
Szécsi Pál másfél évvel élte túl Editet. Ez a másfél év maga volt a téboly. Újabb "halálos'" szerelem, öngyilkossági kísérlet, majd menekülés Németországba, ahonnan szörnyű állapotban érkezett haza, valószínűleg a magyar hatóságok segítségével. Nyilván senkinek sem állt érdekében, hogy "Palikát", a közönség nagy kedvencét meghurcolják.
Szécsi Kati szerint az énekes attól félt, hogy Edit haláláért őt vádolják majd.
Hazatérte után szerelméről többé nem beszélt, és egyre önpusztítóbb életet élt. 1973. május 1-jén - miközben ezrek kértek tőle dalt a rádió ünnepi kívánságműsorában - végül sikerült neki az, ami addig nem.
"Könnyezem, nem csak a füst szállt a szemembe, jól tudom, valaki elment, akit én most is szeretek nagyon-nagyon!"
