Kevés olyan alakja van a történelemnek, akinek a nevét oly sokan ismerik, mint az övét, de akinek életéről mégis olyan kevesen és keveset tudnak. Széll Kálmán egykori pénzügyminiszter és miniszerelnök érdemei korának egyik legfontosabb vezetőjeként elvitathatatlanok, ám politikai megítélésénél felmerülhet a gyanú: amikor elvette Vörösmarty Mihály lányát, akit a költő halála után Deák Ferenc vett gyámsága alá, részben az érdek vezérelhette. Talán jobban akart Deák veje, mint Vörösmarty Ilona férje lenni? Tehetséges szakember vagy helyezkedő karrierista volt Széll Kálmán? Érdekből vette el Vörösmarty lányát?
Széll Kálmán egykori miniszterelnök, a Kiegyezés után a magyar államháztartást stabilizáló pénzügyminiszer nevét viseli Buda egyik legforgalmasabb tere
Széll Kálmánnak valójában nem feltétlenül kellett jól házasodnia ahhoz, hogy Deák figyelmét felkeltse, családjaik ugyanis anyai ágon rokonságban álltak egymással. Mindenesetre Deák támogatása
"bizonyára hozzájárult ahhoz - írta barátja, Halász Imre a Nyugatban -, hogy az 1867-ben képviselővé választott, még csak 23 éves Széll Kálmán gyorsabban futotta meg a politikai pálya kezdő állomásait, mint minden szellemi kiválósága mellett különben megfuthatta volna."
Gasztonyban született 1843-ban, apja, Széll József - alispán, országgyűlési képviselő, majd főispán - nagy gondot fordított gyermekei taníttatására, még francia nevelőnőt is hozatott Svájcból. A fiatal Széll Kálmán jogtudományi doktorként szerzett oklevelet 1866-ban Pesten, majd 1867-ben - Deák Ferenc tanácsára - szolgabíróként kezdte meg pályafutását Vas vármegyében.
Deák Ferenc azt tanácsolta Széll Kálmánnak, hogy mivel a “szolgabíró közvetlenebb érintkezésben van a néppel”, inkább így indítsa el politikai karrierjét
Egy összeillő pár
Ugyanebben az évben vette feleségül Vörösmarty Ilonát, akivel Deák Ferenc kehidai birtokán ismerkedett meg, ahová édesapjával - aki Deáknak barátja volt -, gyakran átjárt. Persze többször találkoztak Pesten is, az Angol Királynő Szállodában, ahol Deák 15 éven át lakott (mai Deák Ferenc u. 1.), és ahol szintén sokat időzött a Vörösmarty-lány is.
Ilona 9 éves volt, amikor az édesapja meghalt. Gyámapja, Deák Ferenc a család megsegítésére szólította fel akkor a nemzetet, ennek érdekében több száz magánlevelet írt - a cenzúra tilalma miatt a nyilvánosság előtt nem írhatott - ez ügyben, és végül igen jelentős összeget gyűjtött össze.
Deák annyira odaadó gyámapja volt Ilonának, hogy szóbeszéd keringett arról, vajon a nagybeteg Vörösmarty helyett nem ő volt-e valójában a vér szerinti apa. De a korabeli arcképek összevetése tisztázta Vörösmartynét, ahogyan azt Thallóczy Lajos történész fel is jegyezte 1890-ben: "Széllné - kit a közvélemény Deák Ferenc lányának tart - arca nagyon hasonlít a nagy költőhöz, s ha csakugyan mégis az ő lánya, nem tartozik sikerült munkáihoz."
Vörösmarty Mihály, Széll Kálmán feleségének édesapja a halálos ágyán Deák Ferencre bízta lánya gyámságát
Bár a kortársak megfogalmazása szerint Széll Kálmán "más határban kereste testi vágyainak kielégítését", a házaspár szépen élt; szoros emberi kapcsolat, kölcsönös tisztelet és megbecsülés kötötte össze a házastársakat.
Vörösmarty Ilonát nem Széll Kálmán külleme varázsolhatta el. A politikust meglehetősen idealizáló életrajzírója szerint Széll Kálmán "távol állott az ideális férfiszépségtől, de egész lényéből sugárzott a magas fokon levő értelem s szeméből a jóság. Sok időt áldozott testének ápolására, és nagy gondot fordított külső megjelenésére".
Az esküvő után, 1867 szeptemberében Rátótra, Széll Kálmán családi birtokára költöztek, majd tél elején Pestre.
"Hat hétig maradtunk, s gyámapám naponként eljött hozzánk több órára - írja Deák Ferencről emlékirataiban Vörösmarty Ilona. - 1868-ban jött először Rátótra, s ezentúl ott töltötte az országgyűlési szünidőket, hetvenhárom nyarán volt ott utoljára. Miután férjemet kerülete képviselővé választá meg a tavasszal, gyámapám azt mondta: mindent meg fog tenni kedvemért, hogy őt e pályán segítse."
Egy kortárs feljegyzés szerint "Széll felesége valóban igen okos művelt nő, méltó lánya a Vörösmartynak, a derék, kihalóban lévő, igazi honleány typusa”
Deák utolsó évei
Hamarosan Széll Kálmán lett a Ház jegyzője, majd 1871 után a pénzügyi bizottság előadója, és amikor az akkori igazságügy-miniszter 1871 elején visszalépett, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök felajánlotta a még csak 28 éves Széll Kálmánnak az igazságügyi tárcát. Sokak meglepetésére ezt Széll nem fogadta el, mert már akkor eltökélt szándéka volt a jog helyett a pénzügyekben kitűnni.
"Széll Kálmán a Deák törzskarában, az ehhez tartozott politikusok közt is valamennyinél bizalmasabb viszonyban állt a többség hatalmas vezérével - írja Halász Imre. - Mikor pedig az öregúr előrehaladó betegsége kívánatossá tette, hogy az Angol Királynő Szállodában két évtizeden át bírt lakását magánlakással cserélje föl, Deák a Széll Kálmán családi körébe vonult 
vissza. Ez időben Széll Kálmánnak jutott az a fontos feladat, hogy a nagy pártvezért a történő és készülő dolgok minden egyes fázisáról értesítse. Kedves gyámlányának gondos ápolása enyhítette a beteg Deák Ferenc szenvedéseit, ki ott abban az Egyetem téri lakásban hunyta örök álomra szemeit 1876. január 28-án."
Széll Kálmán akkor már pénzügyminiszter volt. Jól előkészített terepet vett át 1875-ben elődjétől, Ghyczy Kálmántól, akinek örökébe lépve átmenetileg enyhítette a magyar költségvetés súlyos válságát.
Széll 63 millió forintos éves deficittel vette át a költségvetést, és 23 millió forintos deficittel adta át.
Határozott és takarékos miniszter volt, aki rendet teremtett az államháztartásban, megszervezte az adófelügyelői intézményt, az állami bevételeket fölemelte, a pénzügyi adminisztrációt újjászervezte, megszervezte az árva gyerekek állami gondozását, megteremtette a későbbi vasúti államosítások feltételeit. Csendesen és szívósan építkezett, igyekezett rendbe tenni az ország dolgait. Az egyik legnagyobb sikere a bankjegykibocsátást végző Osztrák-Magyar Bank létrehozása volt.
A költségvetést stabilizáló jövedelemadó-emeléseiért Deák-pártiként keményen meg kellett küzdenie a miniszterelnökkel, Tisza Kálmánnal is. A boszniai válság kezdetén, 1878-ban azonban megvált a miniszteri poszttól, ugyanis sokallta Bosznia-Hercegovina megszállásának költségeit.
Halász Imre így értékelte Széll lemondását: "Széll Kálmán visszalépése lélektanilag érthető, de politikai szempontból hiba volt, s az ország szempontjából mélyen sajnálandó. A pénzügyeinkben a 80-as évek derekán beállt majdnem katasztrófaszerű visszaeséstől az ő gondos gazdálkodása talán megóvhatta volna az országot."
Széll Kálmán kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a magyar állam kilábalt az 1873-as bécsi tőzsdekrach után kialakult pénzügyi válságból
Munkával vigasztalódik
Mindenesetre Széll Kálmán 1899 februárjában újabb esélyt kapott arra, hogy bizonyítson. Miniszterelnökké való kinevezését még a szarkasztikus katikatúralapok is visszafogott élcelődéssel fogadták. A Bolond Istók 1899-es akkori száma krisztusi öltözékben ábrázolja,
választási jelmondatával együtt: "Törvény, jog, igazság."
Széll Kálmán reálpolitikus volt, a történelmi alapok és a fejlődés egységében gondolkodott, a józan pénzember mérlegelésével szemlélte a viszonyokat. Úgy vélte:
“Tisztán pénzügyi rendszabályokkal állami pénzügyeink megjavítását nem lehet eszközölni. Közéletünk minden ágazatára kiható gyökeres intézkedésekre, közgazdasági, az ország anyagi erejének fejlesztésére irányuló rendszerszabályokra is feltétlen szükség van. Az anyagi jólét és fejlődés érdekei finom szálakkal vonják be az egész állami organizmust.”
Kompromisszumkereső politikájának eredményeként az ellenzék hozzájárult a Házelnök megválasztásához, valamint a költségvetés és az újonctörvény megszavazásához.
Aztán ahogy telt az idő, egyre több kritika érte a miniszterelnököt. Kormányának bukásához az úgynevezett véderővita vezetett: az újonclétszám megajánlása kérdésében beterjesztett rendezési kísérlete elbukott, ezért 1903. június 27-én lemondott. Pártjának belső ellentétei miatt 1904-ben parlamenti mandátumától is megvált, és a pártból is kilépett.
Széll Kálmán miniszterelnök Wekerle Sándorral az Országház előtti téren 1903. június 11-én
Kedves fáinál és mintagazdaságában keresett vigasztalást: a rátóti kastély franciaparkjában 130 különböző fenyő- és tujaféle nevelkedett, volt, amit Hamburgól hozatott. Boldog volt, amikor a nyírott növényfalak közt sétálhatott, szőnyegkertészetében gyönyörködve, le egész a patakig, ahol százados tölgyek álltak.
A másik fő örömforrása kisunokája, Ferike, és persze a gazdálkodás volt - különösen simmentháli tehenészete, melynek jegyzéke örökké ott lapult a zsebében, miként a lovaknak szánt "cukoradomány" is.
Miután 1910-ben elveszítette feleségét, még inkább elhatalmasodott rajta a munkakór. Több szélütés is érte, az egyik után - 1915 májusában - kíméletből haza sem vitték, irodájában ápolták hetekig. Júniusban Rátótra költöztették, ahol augusztusban érte a halál. Koporsóját koszorúerdő borította, alig bírták a lovak. A gyászolókat különvonat vitte a székesfővárosból Rátótra.
Halála után a Pesti Napló publicistája így vont kíméletlen mérleget: "Széll kormányzása sem dicsőséges, sem szerencsés nem volt, csupán tökéletlen, félszívű reformtörvények maradtak utána, és számtalan pamflet, újságcikk, karikatúra, melyek Széll Kálmánt szógazdag, hiú debatterként, sima, óvatos és férfiatlan politikusként mutatták be".
A korabeli karikatúralapokat szemléző Klestenitz Tibor történész szerint ez némiképp igazságtalan kép Széll Kálmánról, aki szerinte "nem felelhetett meg a felfokozott elvárásoknak". Aligha rajta múlt, hogy a századforduló Osztrkák-Magyar Monarchiájának súlyos belpolitikai és pénzügyi válságát nem tudta kezelni.
Széll Kálmán családjával a rátóti parkban
Forrás: Törvény, jog, igazság - Széll Kálmán életműve, Ifj. Bertényi Iván szerkesztésében
