Casanova a világtörténelem legnagyobb csábítójaként vonult be a köztudatba, neve rég fogalommá vált: ő a hódítás és a férifiasság szimbóluma. Korának egyik legérdekesebb személyisége, az átváltozás nagymestere volt, akinek nő nem tudott nemet mondani, pedig nem is volt szép férfi. Mégis mivel vette le a nőket a lábáról, mi lehetett a titka? Írásain keresztül gyakorlatilag maga szerezte saját legendáját. Talán ez az egyik kulcsa a velencei kalandor mítoszának, amely máig sem halványult el, pedig minden idők leghírhedtebb nőcsábásza valójában nem is volt akkora csábító.
Ki volt valójában Giacomo Girolamo Casanova? Kevesen tudják. Többnyire beérjük azzal, hogy a nőcsábászok fejedelme, a történelem legnagyobb csábítója, így is vonult be a köztudatba. Hahner Péter történész, a 100 történelmi tévhit című könyv szerzője azonban felteszi az indiszkrét kérdést:
hány nőt is sikerült meghódítania?
Casanova emlékiratai alapján ugyanis mindössze 122 szeretőt sikerült azonosítani. Ha ezt elosztjuk szexuálisan aktív éveinek számával - 1798-ban hunyt el, 73 éves korában -, kiderül, hogy évente nem többet két-három nőnél. Sok ez? Akkor tegyük fel másként a kérdést:
"Nagy örömmel emlékezem az életem során átélt élvezetekre" - írta Casanova emlékirataiban
Miért szerették Casanovát a nők?
Mert szerették, ez tagadhatatlan. Öregek, fiatalok, cselédek és márkinők, kurtizánok és apácák, sőt még egy teológusnőt is levett a lábáról. Barátnők adták kézről kézre, megesett, hogy egy anya 
ajánlotta őt szeretőként a saját lányának. Valószínűleg ha durva, agresszív vagy közönséges lett volna, ennyi nő nem kapkodott volna érte. Valamit tudott, amit a férfiak nagy része nem.
Boldoggá akarta tenni a nőket.
Hahner Péter történész annak is utánajárt, hogy milyen szerető lehetett Casanova. És kiderült, hogy eszményi. Casanova az önzetlen szerető "ars poétikáját" is megfogalmazta emlékirataiban.
"Egész életemben hatalmában tartott a félelem, hogy paripám megtorpan egyszer az új futam előtt, erőm okos beosztása soha nem esett nehezemre, mert az a gyönyör, amelyet szemmel láthatólag a másiknak szereztem, saját gyönyöröm négyötödét tette ki mindig is."
Meglepően önzetlen kijelentések ezek a pénzügyekben gátlástalan szélhámos részéről, aki a jelek szerint csak két dolgot tisztelt életében: a művészi tehetséget és a mindenkori szerelmét. Írásaiból kitűnik, hogy nem csupán a szexet, de a nőket önmagukért is szerette - igyekezett nem csupán a legszebbeket, de egyúttal a legintelligensebbeket meghódítani. Érzéke volt ahhoz, hogy egy olyan korban, amikor ez merőben szokatlan volt, egyenlő félként bánjon a nőkkel.
Auguste Leroux illusztrációja, mely Casanova Életem története (Histoire de ma vie) című, franciául írt memoárjában jelent meg
Casanovát korántsem tartották kora legszebb férfijának, sőt szépnek sem mondták, azonban sármja és karizmája gyakorlatilag ellenállhatatlanná tette. Ahogy emlékirataiban elmondja:
„Értékem a féktelen önbizalom volt, amelyben kételkedni tapasztalatlanságom nem engedett.”
Tanulmányai és műveltsége mellett ráadásul gyors észjárása volt, ami miatt mindenhol kiváló társalgópartnerként tartották számon.
A nőknél elért sikereit pedig leginkább annak köszönhette, hogy áradt belőle az életigenlés, az élet szeretete, ahogy őszintén élvezte nemcsak a szex, hanem a csábítás, a játék, a flört örömeit.
Mindig maximális hőfokon lobogott. Stefan Zweig, a Casanováról írt elemzésében azt állítja, hogy Casanova vonzalma projekció volt: különösen csodálatos tulajdonságokkal ruházta fel a nőket, és emiatt rettentően vágyott rájuk, aminek következtében ők is rá. Casanova sosem azt írja, hogy megkívánta őket, hanem beléjük szeretett.
És ez volt az ő titka. A rajongása, ami miatt minden nőt istennőnek látott. Ennek egy nő sem tudott ellenállni.
Ez persze még mindig kevés ahhoz, hogy legendás fekete köpenyében, fehér maszkban minduntalan felbukkanjon regényekben, színpadon, filmekben és a velencei karneválon.
A velencei kalandor a legendás fekete köpenyében és fehér maszkjában - Auguste Leroux illusztrációja
Minek köszönheti a hírnevét?
Tévedés azt hinni, hogy szeretői számának. Hanem annak, hogy a 18. század nagy kalandorai közül ő volt az egyetlen, aki elképesztő gazdagságú, lenyűgözően érdekes emlékirataiban - mely Szerb Antal fordításában jelent meg magyarul -, magas művészi színvonalon tette átélhetővé kalandjait az utókornak.
"Személyében egy hihetetlen munkabírású és szorgalmú, kivételesen művelt és tehetséges íróval van dolgunk, aki furfangosan kialakított és megörökített szövegeiben egy olyan figurát, amely pénzt, szerelmeket és hírnevet hozott a számára: a kedves kókler emblematikussá vált alakját" - írja róla Kovács Ilona, Casanova életművének magyar szakértője.
Tényleg csak egy hedonosta szélhámos lett volna?
Ha igen, aligha hagy hátra ilyen óriási életművet: önéletrajza 3675 kéziratos oldalon maradt ránk. Ezenkívül írt utópisztikus regényt, jogi tanulmányokat, négykötetes művet a lengyel történelemről, nyelvészeti, geometriai, matematikai értekezéseket, önálló kötetben kiadta az Ólombörtöntől való szökésének történetét, közreműködött Mozart Don Juanja szövegkönyvének elkészítésében, olaszra fordította az Iliászt, írt verseket, sőt hozzáfogott egy sajtlexikon elkészítéséhez is, de azt már nem tudta befejezni.
Munkamániás volt.
Hosszú élete során sokat írt, még utazásai közben is csiszolgatta, javítgatta a feljegyzéseit. Ő már akkor tudta azt, amit most már mi is: a szorgalmas ember unalmas, a hedonista széltoló izgalmas. Casanova ma úgy is "eladható" lenne, mint a világ első szinglije, de ha már kitalálta a hedonista szélhámost, rajta is maradt.
"Szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek." - Auguste Leroux illusztrációja
Járt-e Budán Casanova?
Fellini, aki egy kicsit maga is hedonista szélhámos volt - mint általában a nagy varázslók -, tökéletesen értette a casanovaság titkát, szenvedélyét és tragédiáját. Filmjében, a szerelmi kalandok átlényegülnek, Casanova - Donald Sutherland nagyszerű alakításában - nem csupán a szerelem nagy művészeként, hanem sokoldalú intellektuellként értelmeződik, akiben környezete csak a léha 
nőcsábászt látja, vagy azt kívánja látni - ezért a magányos kalandor megpróbál társra lelni egy bábuban. És ez a tragédiája.
Casanova, aki a felületes kalandor szerepét osztotta magára, művelt polihisztor volt, a felvilágosodás vérbeli, sokoldalú íróegyénisége, de jó néhány szélhámosság is szárad a lelkén.
A legnagyobbat Párizsban követte el: termérdek pénzt csalt ki az idős Urfé márkinőből, akivel elhitette, hogy titkos tudományok szakértőjeként képes elérni, hogy az asszony fiúgyermekként szülessen újjá. "Egy tökfilkó rászedése végső soron okos emberhez méltó tett" - írta erről emlékirataiban.
Egy magyar huszártisztnek, gróf Szapáry Pálnak köszönhette, hogy megismerkedett élete legnagyobb szerelmével, a francia Henriette-tel. Egy budapesti hírlapíró, Held Albert "kinyomozta", a Pesti Hírlap 1913-ban közzé is tette, hogy Casanova Magyarországon is járt, többen látták egy tabáni kiskocsmában. Járt, vagy nem járt Budán, egyiket sem lehet bizonyítani, ez már a mítoszok világába tartozik.
Elvégre sokfelé megfordult, bejárta egész Európát. Svájcban többször meglátogatta Voltaire-t, Potsdamban elbeszélgetett Nagy Frigyes porosz királlyal, Szentpéterváron Nagy Katalin cárnőt próbálta rábeszélni, hogy vezesse be a Gergely-naptárt.
"Szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek." - Auguste Leroux illusztrációja
Egy lovag, akit nem lehet elfelejteni
Tizennyolc évi bolyongás után tért haza szülővárosába, ahol beállt afféle félhivatalos besúgónak, kémnek az inkvizíció szolgálatába, de magára haragította az egész velencei kormányzatot, ezért kénytelen volt távozni, ezúttal örökre.
Utolsó éveiben könyvtárosként dolgozott a cseh Karl von Waldstein gróf Duchcovban található Dux-kastélyban, itt írta meg emlékiratait, és itt is hunyt el 73 éves korában, 1798. június 4-én.
Élete alkonyán már csak memorája hozta lázba. Az egyik barátjának írt levelében szinte áradozott a könyvírás jótékony hatásairól.
„Naponta akár tizenhárom órát is szívesen írnék, és nagy örömmel emlékezem az életem során átélt élvezetekre" - írta.
Terjedelmes memoárja, az Életem története eredetileg francia nyelven jelent meg, és tele volt részletgazdag leírásokkal és túlfűtött erotikával. Életfilozófiájáról így ír emlékiratai előszavában:
"Életem legfőbb törekvése az volt, hogy gyönyörűséget szerezzek érzékeimnek; ennél fontosabb célom nem is volt. Mindig úgy éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem; szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek. Mámorosan szerettem az asztal örömeit, és lelkesedtem mindenért, ami kíváncsiságot keltett bennem."
Néhány évtized múlva egy francia írónak azt mesélték a helybeliek, hogy az öregurat először a halottasház közelében helyezték örök nyugalomra, de a sírját hamarosan át kellett helyezni,
"mert alacsony vasrácsában felakadtak a női szoknyák. Ifjú hölgyek, öregasszonyok ijedt kiáltozással hagyták el a temetőt, és meg voltak győződve, hogy a gáláns Casanova szelleme próbálta elállni az útjukat."
Végül is az jár jól, aki "rossz" hírét kelti saját magának. Lehet, hogy öregkorára magára marad, de a nők soha nem fogják elfelejteni.
Anton Raphael Mengs: Giacomo Casanova, 1760
